2022.08.11. Kiruna

Egy korai kelést követő rendrakás után átjelentkeztünk a kempingbe, miután elhessegették az utolsó reményeinket, hogy lesz lemondás és továbbra is élvezhetjük az ágy és a párna nyújtotta luxust. Szerencsére a csillagászati összegekbe kerülő rönkházhoz járt reggeli, így bőséggel tudtunk enni, kifejezetten minőségi és sokféle ételekből. Tele hassal kellemesebb volt körbejárni az egyre szelesebb kempinget és találni egy kevésbé kövektől hemzsegő részt, ahol elkezdhettük leverni a sátrainkat. Miközben mindenki szenvedett a maga kis dolgával, magyar szóra lettem figyelmes: Gyuri két ismerőse ácsorgott mellettünk az úton, az egyiküktől vette a sátrat. Péter és Krisztián hozzánk képest tapasztaltabb túrázóknak számítanak, ráadásul előbbi már megcsinálta egyszer ezt a túrát egyedül, mellesleg pszichológiát tanul a debreceni egyetemen. A szakma mindenhol utolér, pedig az északi sarkkörig mentem el. Pár perces csevej és kedélyes élcelődés után beálltak segíteni mindannyiunknak, hasznos tippeket adva mindenféle túrával kapcsolatos dologhoz, legyen az a ruházat, vagy éppen a pillanatnyilag nehézkes sátorállítás. Kifújtuk magunkat, miután úgy ahogy készen voltunk, majd a táskákat a cipzáras részek mögött hagyva nekivágtunk a mellettünk lévő dombnak, aminek a tetején egy nagyobb iskola feküdt, ami helyet biztosított a parkolójában és a tornatermében a regisztrációs eseménynek. Az elején elfogott az aggodalom, hogy mi lesz majd a cuccainkal, de elkezdtem megérteni, hogy innentől teljesen más szemlélet uralkodik körülöttem, mint ahogy azt az életben megszokhattuk. Itt nem lopnak az emberek egymástól.

Az átlagos tanítási napokon tornateremként használt tér most egyszerre volt túrabolt, regisztrációs pult, élelmiszer feltöltésre kialakított tároló, sőt, kávézó/teázó pihenőhely is. Várakozás közben a túra főszervezőjétől és Krisztiántól is megtudtam, hogy a vízlepergető nadrágom nem lesz elégséges egy kiadós skandináv esőhöz hosszútávon, mert ez is beázik és nincs váltásom, muszáj lesz vennem egy esőnadrágot is, amit legalább picire össze lehet hajtogatni. Ezt itt helyben meg is tehetném, mindössze 95ezer forintot kellene fizetnem ezért a minimális ruhadarabért. Nos, erre nem voltam hajlandó, így Gyurival megbeszéltük, hogyha végeztünk, bekísér a városba és keresünk valami észszerűbb áron elérhető gatyát egy helyi boltban. Egy várakozóapplikációt kellett letöltenünk, ahol automatikusan frissültek az információk és még azt is kiírta, hogy mennyi ember van még előttem, illetve összesen eddig hány embert szolgáltak ki. Mikor sorra kerültünk, egy eredetileg ázsiai fickó elmagyarázta az összes fontos információt és minden értelmes és kevésbé értelmes kérdésünkre válaszolt jókedvűen, legyen szó a várható eseményekről, szabályokról, sátor-wcről, útvonalakról. Ezt követte egy hatalmas választékból történő kajaválogatás, ami egy fokkal bonyolultabb volt Gyuri cöliákiája és az én Crohn-betegségem miatt, de egy röpke óra alatt összeraktunk 3 napi élelmiszert, reggelivel, mindennel. Eszelős dolognak tartom, hogy voltak képesek 5-6-700 kalóriát belepréselni egy ekkora zacskónyi kajába, nagyon remélem, hogy az íze bíztatóbb lesz, mint az állaga.

Mikor megvoltunk mindennel, elindultunk a bolt felé, ahova egy darabig Sanne is jött velünk, gondolom szintén hasonló céllal, mint én. A belvárosi túra és horgászboltban aztán sikerrel találtam egy 80ezer forintos darabot, amit már sikernek könyveltem el, látva a kirakott árakat mindenütt. Mókás módon rám a női verzió volt jó, mert annak szűkebb volt a dereka, így nem csúszkált. Fogcsikorgatva, de megvettem, mert nem biztos, hogy a legjobb hely volna épp a hegyekben tüdőgyulladást vagy hasonlót összeszedni amiatt, mert nem tudtam értelmezni az esőálló és a vízlepergető közti szakmai különbségeket. Mivel Gyuri elkísért és asszisztált végig a kálváriámban, mikor kiderült, hogy néhány telefonos kütyüért el kell pár kilómétert sétálni egy műszaki boltig, hálából vele tartottam a lassan orkánerejű szélben. Útközben vettem észre, hogy nincsen meg a szemüvegtokom, és benne a rendes szemüvegem. Valószínűleg korábban a zsebem mellé tehettem, majd nem vettem észre, hogy leesik a földre. Gyuri igyekezett nyugtatni, hogy biztosan csak a sátorban hagytam, de engem lassan megütött emiatt a guta, mivel a szürkehályog kialakulása óta nem én vagyok a legélesebb szemű a csapatban, este pedig lehet, hogy stílusos napszemüvegben feszíteni, de rohadt kellemetlen is lesz egyben. Fújtatva mentem tovább vele, és innentől kezdődött néhány apróbb, de csodálatos dolog. Körülbelül száz méterre lehettünk a műszaki bolttól, amikor megláttunk egy Intersport nevezetű, híresen olcsóbb cuccokat áruló nagyobb áruházat, amibe Gyuri noszogatására bementünk, és végül találtunk 11ezerért esőnadrágot, majd gyorsan felhívtuk az eredeti boltot, hogy váltsák vissza a drága nadrágot legyenek olyan kedvesek. Mivel közeledett a záróra, az elégedetten vigyorgó Gyurinak búcsút kellett intenem, hogy még visszaérjek, ajándékképp pedig kaptam tőle egy ülőszivacsot, ami kifejezetten praktikus, ha az ember a mocsaras hegyvidékre akar elugrani a hétvégére elütni az időt. Amennyire a bénulás óta futásra képtelen lábam engedte, visszarohantam a túraboltba, és pillanatok alatt visszakaptam a bankszámlámra a pénzem, majd a szemüvegemet kicsit feledve baktattam vissza a sátorhoz lepakolni. Keresgélni kezdtem, így visszavezetett az utam a regisztrációs épületig, ahol még javában zajlott az élet. Ott kérdezősködtem a szervezőktől, akik közül egy kedves svéd lány végül a kedvemért felment a talált tárgyak osztályára körbenézni. Itt történt, hogy az akkor elmenőfélben lévő kolleganője megkérdezte tőle, hogy mit keres, majd a tőlem kapott leírás alapján felismerte a szemüvegtokomat, mondván megtalálta az utcán, és felakasztotta az első fára, hátha megtalálja ott az, aki elvesztette. Az információ birtokában, visszafogva magam, hogy ne kapjam fel azonnal a kis svéd lánykát, rohantam az említett, a korábbinál sokkal magasabb, valkűrtermetű svéd nő után, aki elvezetett a fához, rajta pedig a sértetlen tok, benne a szemüvegemmel. Ez a nap nem lehetett ennél jobb, minden létező túlvilági teremtménynek hálát rebegtem magamban, majd fáradtan zuttyantam le a naplóját egy tea társaságában írogató Sanne mellé a regisztrációs épületben, Gyurit várva. Nem sokkal később meg is érkezett, konstatálta, hogy nálam a szemüvegem, majd elmesélte, hogy ő visszament az eredeti túrabolthoz, ami akkor zárt, és körbenézetett az ott dolgozókkal, és a lelkükre kötötte, hogyha találnak valamit, tegyék félre. Az összes szeszélyes furcsasága ellenére mindig tudtam, hogy a legtöbb embernél sokkal nagyobb szíve van. Csak senki ne próbálja korán felkelteni. És ne is siettesse senki. És nem érdemes rockzenét sem hallgatni a közelében…

A kincseimmel felszerelkezve bevonultunk a hotel előterébe, főleg azért, mert ott mindenki fel tudta tölteni az elektromos kütyüit, telefonjait, és végül Péteréktől kaptunk fejenként egy több ezer forintba kerülő sört is, szóval teljes volt a nap. Az italomat kortyolgatva főleg a másnapon gondolkodtam, mikor meghallottam egy kihangosított videót a mellettem ülőknél, amiben a szervezők azt magyarázzák, hogy a hatalmas szél miatt a holnapi napon nem engednek senkit az első ellenőrzőpontnál tovább, mert életveszélyes körülmények vannak most a hegyekben. Ez nem túl jó hír, tekintve, hogy 5 nap áll rendelkezésünkre a teljes táv megtételére, de igyekeztem nem idegesíteni magam olyanon, ami felett nincsen befolyásom, és reméltem a legjobbakat. Lefekvés előtt betermeltük az előző napi maradékokat egy erre kialakított közösségi házban, ahol tudtunk vizet melegíteni, ami messze nem volt olyan világbajnok, mint az éttermi reggeli, de senki nem panaszkodott. A kora reggeli indulás miatt viszonylag korán elment mindenki lefeküdni. Holnap elindulunk, szél ide vagy oda.